Egyesületünk javaslatai az új erdősítési pályázattal kapcsolatban
A Szarvasgomba-termesztők Országos Egyesülete javaslatokat fogalmazott meg a társadalmi vitára bocsátott erdőtelepítési pályázat tervezetéről. A szakmai szervezet üdvözli a mintegy 64 milliárd forintos keretösszegű programot, ugyanakkor az egyesületi tagok korábbi ciklusban megvalósított erdősítéseinek tapasztalatai alapján módosításokat kér a tárcától.
Február 20-ig lehetett véleményezni a KAP-RD38-RD39-1-25 kódszámú erdőtelepítési pályázat tervezetét. A Közös Agrárpolitika keretében mintegy 64 milliárd forint áll rendelkezésre új erdők és ipari célú fás szárú ültetvények létesítésére. A Szarvasgomba-termesztők Országos Egyesülete szerint fontosak az olyan, közvetlen bevételszerzést nem, de az ökoszisztéma számára kiemelt jelentőségű támogatások, mint a közeljövőben meghirdetésre váró fásítási program.
Az egyesület az alábbi javaslatokat fogalmazza meg:
- A mai hektikus évjáratokban, valamint figyelembe véve, hogy például a tölgyek nem minden évben hoznak termést, indokoltnak tartjuk a korábbi 36 hónapos megvalósítási időkeret tartását az új erdőtelepítési pályázat esetén is. Így csökkenthető lenne a szaporítóanyaghiány miatt halasztott, vagy meghiúsult beruházások száma.
- A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent az alacsony erdősültségű vármegyékben történő telepítés, ugyanakkor az egyesület megítélése szerint ez önmagának mond ellent, mivel ezekben a vármegyékben nagyrészt azon okokból nem történt eddig nagyarányú erdősítés, mert vagy a klímája nem alkalmas az erdő célállományok nagyrészének, vagy ott intenzív mezőgazdasági művelés folyik jó minőségű, magas aranykorona értékű területeken (amelyek erdősítését szintén nem részesíti előnyben a pályázat). Mivel az intézkedés célja a földhasználat-váltás és mivel Magyarország mindössze egy vármegyéje éri el (illetve meg is haladja) az Európai Unió erdősültségi százalékát (39%), ezért nem látjuk indokoltnak a vármegyék közötti megkülönböztetést.
- A Siteviewer, mint döntéstámogatási rendszer használata előremutató, ugyanakkor nem történt meg a harmonizálása a jelenlegi erdészeti célállományokkal, hiszen a jelenleg alkalmazott célállományok között a magyar tölgy egy kategóriában sem szerepel, a molyhos tölgy is csak 7 esetben, míg a klíma-előrejelzések szerint hazánkban jelentős területekről visszaszoruló bükk 10 célállománnyal reprezentált a 4. mellékletben.
- Bár egyesületünk többször jelezte már, sem a korábbi pályázati kiírásban, sem a jelenlegi kiírásban nem szerepelnek azok a célállományok, melyek kiváló élőhelyei mind a nyári, mind a téli szarvasgombának, melyek az alábbiak (zárójelben a javasolt mikorrhizált csemete szaporítóanyaggal:
2. Kocsánytalan tölgyes-bükkös (KTT, KH, NH)
3. Gyertyános-kocsánytalan tölgyes bükkös (GY, KTT, KH, NH)
8. Gyertyános-kocsánytalan tölgyes (GY, KTT, KH, NH)
9. Bükkös- gyertyános- kocsánytalan tölgyes (GY, KTT, KH, NH)
10. Cseres- gyertyános- kocsánytalan tölgyes (CS,GY, KTT, KH, NH)
11. Egyéb lomb elegyes- gyertyános- kocsánytalan tölgyes (CS, GY, KTT, KH, NH)
12. Fenyő elegyes- gyertyános- kocsánytalan tölgyes (CS,GY, KTT, KH, NH)
17. Kocsánytalan tölgyes (CS, GY, KTT, KH, NH)
18. Cseres-kocsánytalan tölgyes (CS, GY, KTT, KH, NH)
19. Hársas-kocsánytalan tölgyes (CS, KH, NH, GY, KTT)
20. Molyhos tölgyes-kocsánytalan tölgyes (MOT, CS,GY, KTT, KH, NH)
21. Cseres- erdeifenyves- kocsánytalan tölgyes (CS,GY, KTT, KH, NH)
23. Egyéb lomb elegyes-kocsánytalan tölgyes (CS,GY, KTT, KH, NH)
Valamint indokolatlanul maradtak ki a felsorolásból az alábbi, nyári és téli szarvasgomba számára szintén kiválón alkalmas célállományok:
30. Egyéb lomb elegyes-kocsányos tölgyes (MOT, CS,GY, KST, KH, NH)
33. Kocsánytalan tölgyes-cseres (MOT, CS,GY, KST, KH, NH)